A nő, akit a világegyetem elvetett.

Miután háborúkkal, birodalmakkal, próféciákkal és erőkkel szembenézett, amelyek képesek dönteni az egész civilizációk sorsáról, José Monteiro felfedezi, hogy van valami, amit az univerzum összes hatalma nem tud megmenteni: az idő. A nő, akit az univerzum elpusztított a versek gyűjteménye, amely a Vég kezdete A vég után áll: az emberiség utolsó szaglását Az Istenek ítélete, amely Jósé és Brunix kapcsolatát követi a szeretet, a család, a valóság utolsó óráiban és az emlékezetben, amely marad, amikor minden más eltűnik.Az ember, aki képes szembenézni a saját világegyetemmel. Csakúgy, mint József, aki mellett a feleségét és a gyermekeit, akikkel együtt olyan életet épített, ami soha nem lett volna lehetséges. De amikor a világegyetem megváltozik, Brunix eltűnik a történelemből. A helyek maradnak. A városok maradnak. A csillagok is léteznek. Csakhogy senki nem emlékszik rá. Senki, kivéve József. Két világról szóló versek között, amelyek megtanultak érinteni egymást, az utolsó év együtt, egy család születése, néhány óra örökkévalóság és az egyedüllét az egyetlen emberé, aki emlékezik egy életre, amit a világegyetem elolt, ez a véges mű egy olyan újjászállításra teszi, ami a szeretetről, a veszteségről, az emlékről és a létezésről szól, mert talán elfelejteni.A Montarion-világ egyik költői művétele. Figyelmeztetés: ez a mű a Vég A-ja után játszódik, és jelentős spoilereket tartalmaz a végről.